Sziasztok!
Először is szeretném, ha tudnátok, hogy ez a blog nem hétköznapi/alaptörténet
lesz (vagyis nem az lenne). A történet két főszereplője Selena Gomez (Dorothy
Clark) és Harry Styles. Ebben a történetben is benne lesznek a fiúk és
barátnőik, de csak, mint hétköznapi emberek. Semmi kamera, semmi TV, semmi
"Ah, ők a híres One Direction!" dolog. Egyszerű, hétköznapi emberek
lesznek. És, ami azt hiszem, hogy egy elég fontos dolog, az az, hogy az egész történet az I.
Világháborúban (1914-1918) játszódik.
Nem vagyok profi történetíró, és ez az első blogom. Úgy gondoltam,
hogy Miért ne? alapon
megpróbálom, és, ha nem sikerül, akkor abba hagyom. De mindenekelőtt szerettem
volna kipróbálni magam ezen a téren, mert egy ilyen történet nem mindennapi
(szerintem). Úgy gondolom, hogy
elég sok a sablonos alaptörténet, ami abból áll, hogy van két fiatal, akik
találkoznak, egy-két rész után már összejönnek, esküvő meg minden, és az egész
ezen alapszik. Veszekednek, majd ugyan abban a részben, vagy csak pár sor után
kibékülne. Ez a veszekedés is csak annyiból áll, hogy aprócseprő dolgon
összekapnak. Félre értés ne
essék! Nem akarok más írókat megsérteni, vagy lehordani a munkájukat, csak
szerintem a legtöbb blog ilyen. Tudom, nehéz elkezdeni, meg nehéz az
egész. Tapasztalat. Hisz, akárhogy is első blogom, meg kellet szenvednem azzal,
hogy érthetően fogalmazzak.
Lényeg a
lényeg! Remélem, hogy tetszeni fog a blogom és rendszeres olvasóivá váltok. A
részeket nem fogom kommentekhez/feliratkozókhoz kötni, de jól esne, hogy
tudjam, érdemes e folytatnom, vagy sem. Még egyszer mondom nem kötöm semmiféle "szabályhoz”.
Az első részt valószínűleg a jövőhét folyamán fogom hozni.
Puszi, ∂αηנєℓℓє♥! :*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése