§Chapter Four§

Csak álltunk a hóesésben és faltuk egymás ajkait. Soha nem hittem volna, hogy eljön az a nap, mikor elszökök otthonról. Főleg azt nem, hogy Harryvel. Nagyon szeretem őt, még az életemnél is jobban. A tudat, hogy hazudtam neki bánt, nagyon bánt. Soha nem hazudtam még neki, és lehet, hogy azt mondja, nem baj vagy nem haragszik, de látom rajta, hogy bántja az, hogy hazudtam neki. Pedig én egyáltalán nem akartam neki ezzel csalódást okozni, de jobbnak éreztem akkor, hogyha nem tud a verésekről.

A hó még mindig nagy pelyhekben hullott. Hiába is, december van. Hirtelen váltak el ajkaink, mikor lámpa fényét vettük észre, ami egyre csak közeledett és közeledett.

-Harry, azt hiszem megtaláltak. - néztem szemébe. Tudtam, hogy George nem fogja annyiban hagyni, hogy elszöktem, és utánam jön. Hogy honnan tudtam, hogy ő az? Egyszerű. Kiabálta, hogy "Most megtaláltalak, de lány!" és maga a járása arra késztette az agyam, hogy felismerjem őt.

-Futás! - mondta Harry, majd amilyen gyorsan csak tudtunk elkezdtünk futni Harryék háza felé. Hála kicsi termetemnek, a lábaim sem a legnagyobbak, így hamar elfáradtam, de futottam, hisz majdnem a sarkunkban volt az a gazember. - Kicsim, bírod még? - lihegte a futásunk közben.

-N-nem nagyon, de ne álljunk meg! - gyorsítottam, már amennyire tudtam. Éreztem, hogy Harry lelassul mellettem, ami arra késztette, hogy én is ezt tegyem. Nem értettem, hisz mindjárt utol ér. - Harry, gyere már! - szóltam neki egy kicsit ingerülten. - El fog kapni.

-Gyere, majd én viszlek, látom, hogy nem bírod! - ahogy kimondta, felkapott a vállára, még tiltakozni sem volt időm. Úgy nézhettünk ki, mint valami rabló és foglya. Harry amilyen gyorsan csak tudott futott velem, én pedig a vállán "feküdtem". Ha nem lennénk ilyen helyzetben, talán még vicces is lenne.

Fejem felemeltem, mert eddig a földet pásztáztam szemeimmel. Láttam, hogy már jócskán lehagytuk így oda szóltam Harrynek, hogy letehet. Óvatosan megfogta derekam, majd leemelt a várról, és letett a földre. Kimerítette ez a futás, nagyon leizzadt.

-Jól vagy, Harry? - simítottam meg vállát. - Nem kellett volna felvenned. Így is elég..

-Hé, jól vagyok, csak elfáradtam. Egyáltalán nem volt baj, hogy fel kellett vennem téged. Láttam, hogy nem bírod, és nem szerettem volna, ha össze esel itt nekem az utca közepén. - nyomott egy puszit az arcomra. Önkéntelenül is elvörösödtem. Hiába, még öt hónap után is zavarba tud hozni ilyen apró dolgokkal. Lehajtottam a fejem, mert éreztem, hogy enyhe rózsaszín bőröm, már a rák színét veszi fel. - Imádom, mikor zavarba tudlak hozni. - mosolygott büszkén. Enyhén vállba ütöttem, amire fel szisszent, mintha fájna. - Na, várj csak, ezt most vissza kapod!

Gyorsan elkezdtem futni. Hihetetlen, hogy minden helyzetből kitudja hozni a jót. Egyszerűen fantasztikus ember. Nála jobbat keresve sem találnék. Bár, nem is keresnék helyette másikat. Nekem ő a tökéletessel azokkal a kis hibákkal, amikkel van. Hisz senki sem tökéletes. De ha örök életedben a tökéleteset keresed, akkor soha nem lehetsz igazán boldog, hisz tökéletes ember nincs. Olyan ember, viszont van, akit a hibái ellenére is tiszta szívből szeretsz. Ha ezt az embert megtalálod, ne engedd el, hisz lehet, soha nem lesz még egy olyan, mint Ő. Vigyázz rá és becsüld meg, mert egyszer élsz. Lehet, hogy Ő lesz az az ember az életedben, aki mindent megváltoztat. Megváltoztatja az életed, a gondolkodásod. Jobb emberré tesz. Én azt hiszem megtaláltam ezt az embert. Aki megváltoztatott, aki mindig mellettem van. És nem fogom elengedni, soha. Csak akkor, mikor úgy dönt, hogy nem kellek már neki. Mikor talál valaki mást, akiben többet lát, mint bennem. De remélem, ez soha nem fog bekövetkezni. Éljünk pozitívan, és higgyük, hogy csodák igenis vannak. Higgyük azt, hogy minden örökké tart. Még az is ami nem. Hisz fiatalok vagyunk még ahhoz, hogy az élet rossz oldalát vegyük számításba.

Addig futottam, míg el nem fáradtam. Harryt nem hagytam le.. annyira. Megálltam, megfordultam, és Harryvel találtam szembe magam, aki felkapott és megcsókolt. Csókja édes volt, mint a méz. Vagy még édesebb. Azt a csókot nem lehet semmihez sem hasonlítani. Ilyet csak Harry tud, és senki más. Na, nem mintha életemben olyan sok barátom lett volna, sőt. Harry az első. És remélem az utolsó is.

-Elkaptál. - lihegtem, szánk közt csak pár milliméter volt. Válaszul megcsókolt, majd letett és kéz a kézben sétáltunk tovább, immár hozzájuk.

***

-Ó, drágám! Persze, hogy maradhatsz itt. És Gemma pedig szívesen ad neked ruhát addig, míg nem lesz sajátod. - ölelt át Anne. Mikor megjöttünk, mindenki csodálkozva nézte, hogy mit keresek itt. Fáradt voltam, és úgy voltam vele, hogy majd holnap elmesélek mindent, de Robin és a többiek -célzok itt Annere és Gemmara- ragaszkodtak hozzá, hogy meséljek most, miszerint lesz időm pihenni eleget. Így hát leültem és töviről hegyére elmondtam, hogy mi és hogyan történt. Robin feljelentést akart tenni a rendőrségen, bántalmazás miatt, de mondtam neki, hogy nem kell. Hiszen mit tudnának tenni? Van pénze, és lássuk be, képe megvesztegetni egy olyan embert is, akinek úgymond hatalom van a kezében.

Ahogy meg lett beszélve, kaptam Gemmától alvó ruhát. Nagyon rendes és kedves lány. Harryvel is úgy viselkedik, mintha a saját, vér szerinti kisöccse lenne. Harry bevezetett a mosdóba, engedett vizet a kis műanyag kádba(*), majd kiment, hogy megtudjak tisztálkodni. Hamar kész lettem, de mikor törölköztem, észre vettem, hogy elfelejtettem behozni a pizsamám. Nem mertem kimenni. Hogy néz már ki az, hogy egy szál törölközőben flangálok a házban? Na, nem! Inkább megvárom, míg valaki kopog, hogy kész vagyok e, és megmondom neki, hogy hozza be a ruhát. Vártam, vártam és vártam, de semmi. Itt ugye bár még sem maradhatok, ezért oda léptem az ajtóhoz és hallgatózni kezdtem, hogy van e valaki kint. Hál' Istennek, nem hallottam semmit, ezért óvatosan kinyitottam az ajtót, és Harryt pillantottam meg, kezében a pizsamámmal.

-Ezt keresed? - kúszott egy huncut vigyor az arcára.

-Véletlen ki-kint hagytam. - pirultam el. Betolt az ajtón, amin meglepődtem, ezért kérdőn néztem rá.

-Csak segítek. - búgta fülembe, mire kirázott a hideg. Meleg lehelete égette bőröm. A mellkasomnál szorítottam  törölközőt, hogy le ne essen rólam, mikor kezem megfogta és óvatosan elvette onnan. Az említett darab leesett a földre, mire ijedtemben hozzá simultam Harryhez. Öt hónap. Öt teljes hónapja vagyunk együtt, de még nem láttuk egymást meztelenül. És igen. Még nem feküdtünk le. Annyira zavarba jöttem, hogy fejem Harry mellkasába fúrtam. - Hé, előttem nem kell szégyellned magad! Gyönyörű vagy! - hintett apró puszit fejemre. Gyengéden eltolt magától, majd bugyimért nyúlt, amit letett egy kis székre. Leguggolt lábamhoz és felemelve jobb, majd bal lában, rám adta a fehérneműt. Felállt, rám nézett mosolyogva, ami megint arra késztetett, hogy elpiruljak. Mivel a háló ruhám egy háló ing volt, ezért már csak az volt hátra. Kezem felemelte a fejem fölé, a székről elvette a kicsit fakó, bár szép anyagot, és óvatosan belebújtatta kezem. Lassan lehúzta derekamon, közben igyekezett arra, hogy keze érintse testem minden egyes pontját.

-Ha-Harry! - suttogtam erőtlenül. Érintései olyan állapotba hoztak, hogyha nem hagyja most abba, karjaiba omlok. - Kérlek!

Eleget tett kérésemnek, majd végleg elengedte a ruhát, ami leért térdemig. Mivel hajam fel volt kötve lófarokba, ezért hátra nyúlt tarkómhoz, a hajgumit óvatosan kihúzta, majd hajam vállamra omlott. Pillantásom rátévedt komoly arcára, ami egyik pillanatról a másikra mosolyra húzódott. Ezalatt a pár perc alatt annyira elfeledkeztem magamról, hogy most úgymond én kezdeményeztem. Közelebb húztam magamhoz, tarkójához nyúltam, és simogattam azt. Tudtam, hogy szereti, amit csinálok. Szájával egyre közeledett felém, majd azt vettem észre, hogy Harryn már nincs felső. Hirtelen észbe kaptam, és elhúzódtam tőle.

-Én annyira sajnálom, Dorothy! Ne-nem akartam. - mentegetőzött. Láttam arcán, hogy bántja amit tett. De én egyáltalán nem haragudtam rá. Hisz férfiből van. Szüksége van a szexuális együtt létre, és csodálom, hogy ennyi ideig képes rám várni. Még mielőtt megszólalhattam volna megfogta kezem és kihúzott a helyiségből. Bementünk a szobájába, ahol már megvolt ágyazva. Odavezetett az agyához, nem szólt hozzám, de tudtam azt akarja, hogy feküdjek le. Így hát befeküdtem a fekvőhelyre, ő pedig betakart. Nyomott egy puszit a homlokomra, majd elment. Gondolom fürödni, hisz az ahhoz szükséges dolgok voltak nála. Míg Harry kint volt, volt egy kis időm megnézni a szobáját. Hiába voltam már nála, a szobájában még nem volt szerencsém sokszor itt lenni. Ha be is hozott a szobájába, csak pár percre. Egyszerű, fehér színnel volt kifestve. A bútorok is egyszerűek voltak, de jó összhangban voltak mindennel. A szekrényeken képek voltak kint, Anneről, Robinról és Gemmáról. És megakadt a szemem egy képen. Azon a képen én és Harry voltunk, még 5 évesen. Az egyik nevelő nő készítette még az árvaházban. Aznap megígértük egymásnak, hogy bármi is történjen, mindig együtt maradunk. Ez a kép nekem is megvolt, sőt még kint is volt az egyik kis szekrényemen. De Tiffany elvette, és azóta nem adta vissza.

Harry hamar visszajött és befeküdt mellém. Betakarózott, majd hátat fordított. Mégis mi a baja? Mit tettem, amiért nem szól hozzám? Az, hogy nem adtam meg magam a fürdőben. Hisz nagyon jól tudja, hogy még nem állok rá készen. Ő maga mondta, hogy vár rám.

-Harry? - ültem fel az ágyon.

-Hm? - morgott vissza még mindig háttal nekem.

-Mit tettem amiért így viselkedsz velem? - kérdeztem és éreztem, hogy szememben gyűlnek a könnyek. Felült, majd megfogta kezem.

-Te semmit. - mondta. - Magamra vagyok dühös, nem rád. - fürkészte tekintetem, de nem néztem rá. Tudtam, ha megteszem, legördül az első könnycsepp. - Ha nem állítasz le, akkor.. Istenem, Dorothy bocsáss meg! - állt fel és ment ki az ajtón.

Harry szemszöge:

Hangosan csaptam be magam mögött az ajtót. Muszáj levegőznöm. Hogy lehetek ekkora barom? Tisztán emlékszem arra, mikor megkért, hogy várjak, mert nincs rá készen. Én mondtam neki, hogy érte képes vagyok várni, ameddig kell. Azért is, mert ő nincs erre kész, a másik dolog pedig... Pedig az, amit a múltban tettem. Ha az ember nincs magánál, sok mindent tesz. Olyanokat is, amiket tiszta gondolkodással nem tenne. Az ital az, ami elvette a józan eszem. Tudom, nem kell mindent az italra fogni, de így van. Ha akkor hallgatok Louisra, és nem megyek el abba kocsmába, csak mert összevesztem anyámékkal, akkor nem lenne ekkora bűntudatom. Nem érezném azt, hogy egy ártatlan lányt rontottam meg. Igen, megerőszakoltam egy lányt. Egy lányt, aki gyenge volt, mint a virágszál. Én soha nem tennék ilyet egyetlen nővel sem. Akkor, abban a pillanatban a düh és az ital vezérelt. Felemészt belülről a tudat, hogy mit tettem. Tisztán emlékszem a lány hangos kiabálására; Ne! Engedj el! Segítség!. Én nem akartam. Egyszerűen bánom az egészet. De attól, hogy sajnáltatom magam, még ez az egész dolog nem fog meg nem történté válni. Szembe kell néznem azzal a ténnyel, hogy egy alávaló ember vagyok. Itthon, habár roppant dühösek voltak rám, mert ezt tettem, mégsem pártoltak el mellőlem, és segítettek, hogy túllépjem ezt az egészet. Azóta eltelt egy év. Ami lássuk be, nem kevés idő. Ennyi idő után is bennem van. Ennyi idő után is szétmar a bűntudat. Az, hogy Dorothy ezt nem tudja. Félek, ha elmondanám neki elhagyna. Hisz ki akarna egy olyan ember mellett élni, aki, ha iszik szörnyű dolgokat tesz? Senki. Nem akarom neki elmondani. Még nem. Talán, ha eljön az idő, akkor elmondok neki mindent. De addig nem. Erre megkértem apámékat is. Szeretném, ha tőlem tudná meg. Nem bírnám ki, ha elveszíteném. Ő az életem, a mindenem.

Csendben ültem kint a sötét udvaron, az egyik fánk alatti széken. Gondolkodtam. Dorothy most biztos azt hiszi, hogy rá vagyok dühös. Hiába mondtam neki, hogy nem, ha nem adok ésszerű magyarázatot magát fogja mindenért okolni. Valamivel el kell simítanom ezt az ügyet. Fáj kimondanom, de hazudnom kell neki. Habár, ha belegondolok, épp azt teszem.

-Hé, öcsi! Mit csinálsz itt egyedül? - ült le a mellettem lévő székre Gemma. Ő az egyetlen olyan ember, akivel mindent megtudok beszélni. Meghallgat, megért és segít döntést hozni.

-Mondtam már, hogy egy barom vagyok? - babráltam az ujjaimmal.

-Ha nem mondod is tudom. - lökött vállba játékosan, mire apró mosoly kúszott arcomra. - Tényleg, mi a baj? Tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz!

-Dorothy és én.. Szóval, hát. Érted! - dadogtam.

-Lefeküdtetek? - kérdezte. Éreztem, hogy elmosolyodik.

-Nem. Épp ellenkezőleg. Ha nem állít le, akkor igen. De volt annyi esze, hogy megtette. Ő mondta, hogy nem áll erre kész. Én hülye meg mit csináltam? - dőltem hátra a széken.

-Ez olyan nagy baj? - kérdezte értetlenül.

-Ez is. Meg az, hogy nem mondtam el neki, hogy mi történt egy éve. Nem akarom, hogy úgy legyen az enyém, hogy ezt nem tudja. - néztem rá. Tekintete a távolba meredt. Volt egy olyan érzésem, hogy ebben nem tud nekem segíteni. Ezt nekem kell elintéznem. - Én most bemegyek. Megbeszélem ezt vele. - álltam fel és indultam el a szobámba.

Dorothy szemszöge:

Lépteket hallottam kintről. Remélem, hogy Harry az. Percek óta várom, hogy visszajöjjön. Nem értem a viselkedését. Eddig még soha nem csinálta ezt. Itt hagyott. Nem mondott semmit, csak azt, hogy nem rám dühös, hanem magára. Ez mit akar jelenteni. Ha azt hiszi, hogy haragszom rá, akkor téved. Ez egyáltalán nincs így. Bármi is történt, biztos megfogjuk tudni beszélni.

Azt ajtó lassan kinyílt, és Harry lépett be rajta. Feje a földet kémlelte, nem nézett rám.

-Harry, ha..

-Nem, kérlek, most én hadd beszéljek. - ült le mellém. - Rettentően sajnálom ami a fürdőben történt. El sem tudod képzelni. Te megkértél, hogy várjak, de nem tettem. Kérlek, ne haragudj. - nézett mélyen szemembe.

-Én nem haragszom. - mosolyogtam, hogy oldjam a feszültséget. - Harry, honnan vetted, hogy haragszok?

-Én csak azt hittem, hogy.. Akkor te? Szóval nem haragszol? - csillogott a szeme. Mosolyogva megráztam a fejem, Harry pedig megölelt, majd ledöntött az ágyra. - Ígérem, hogy addig nem lesz semmi, míg nem vagy rá készen. - lehelt apró csókot számra. Hátat fordítottam neki, jelezve, hogy álmos vagyok. Gyengéden magához húzott, hátulról átölelt, majd így aludtunk el.

* azért írtam műanyag kádat, mert abban az időben/korban még nem nagyon voltak olyan fürdőszobák, mint napjainkban