Meggondolatlan,
hülye, buta. Ez a három szó az, ami most jellemez engem. Mégis, hogy jöhettem
ide vissza? Egyáltalán, hogyan fordult meg a fejemben. Elmondhatatlanul dühös
vagyok magamra. Ezzel csak magamnak ártottam. Elölről kezdődik az egész, pont,
mint 5 évvel ezelőtt. Talán mielőtt elrohanok Harrytől, kiszellőztethettem
volna a fejem, és akkor nem ide jövök. Ide, ahol egy szolga lányként tekintenek
rám. Azonban van egy dolog, pontosabban egy személy, akit egyszerűen nem tudok
ki verni a fejemből. Harry. Mi lehet vele? Hol lehet? Mit csinál? Ezek a
megválaszolatlan kérdések kavarogtak a fejemben. Hiányzik. Mérhetetlenül
hiányzik. Dühös vagyok rá, és legszívesebben soha nem mennék vissza hozzá. De a
Harry hiánya szétmar belülről. A tudat, hogy nincs mellettem és nem véd meg
ezektől a gonosz emberektől.. Féle. Be kell valljam, hogy Harry nélkül félek.
El vagyok veszve nélküle. Mint egy kóbor kiskutya, akit kidobtak az utcára, és
arra vár, hogy valaki felvegye és haza vigye, hogy elvigye egy olyan helyre, ahol
szeretik és törődnek vele. Épp ilyen az én helyzetem is. Csak nekem nem az
kell, hogy valaki haza vigyen, hanem az, hogy mellettem legyen valaki. Valaki,
aki szeret, és én is szeretem. Ez a valaki, pedig Harry. De így, hogy nincs
mellettem, olyan, mintha egyedül lennék ezen a hatalmas Föld nevezetű bolygón.
Ahol több milliárd ember él és én mégis láthatatlan vagyok. Egyedül Ő vett
észre több millió ember közül. Ő volt az, aki felfigyelt rám. Aki a fényt hozta
a napjaimba. Mikor vele voltam, azt éreztem, hogy a világ összes gondja-baja
elszállt tőlem. Egyszerűen a felhők fölött voltam. Fáj. Fáj, hogy nem lehet a
keze a kezemben. Ha vissza tudnám forgatni az időt, megtenném. Akkor mindent
másképp csináltam volna. Akkor nem hagyom ott, egyedül, kérdésekkel a fejében,
hanem meghallgatom. Akkor nem így történt volna semmi. Most nem itt lennék.
Hanem Harry két erős karja között, ami a biztonságot nyújtja számomra.
Gondolatimból
Tiffany hangja zökkentett ki.
-Figyelj
már ide, ha hozzád beszélek! - emelte föl idegesen a hangját. Utálom azt a
magas és, már szinte visító hangot. Irritálja a hallásom, mikor kiabál.
-I-igen?
- próbáltam úgy tenni, mint aki hallotta, hogy mit mondott. Pedig ez egyáltalán
nem így volt.
-Azt
mondtam, hogy elmész a piacra, és megveszed azt, ami a húslevesbe kell! - adta
kezembe a kosarat, ami le volt takarva egy kendővel. Ide adta a pénzt, majd
kitolt az ajtón. Magamra kaptam a kabátom, amit magammal hoztam a szobámból és
felvettem. Elindultam a jól megszokott úton, a piac felé. Ilyenkor, korán
reggel, még alig vannak az utcán. Akik vannak, azok is csak gazdaemberek, vagy
épp a gazdagabb emberek, akik a birtokaikra igyekeznek. Az utóbbi emberektől,
mind megvető és megalázó pillantásokat kaptam, ami nem figyeltem. Már
megszoktam. Hisz egészen kisgyerekkorom óta csak ezt kapom. A megvetést, a
megalázást és a lenézést.
Lábamat
lassan emeltem a csúszós járdán. Nem szerettem volna elesni. Fejemet lehajtva
sétáltam, vigyáztam, hogy ne csússzak el, mert akkor mindenki kinevetne. Lassan
ballagtam a piacra, mikor meghallottam egy ismerős hangot. Fejem felemeltem,
majd elfordítottam azt jobbra. Megpillantottam azt a személyt, akit valamilyen
úton-módon nem tudok kiverni a fejemből. Harryt. Ott feküdt egy padon, holt részegen
és azt mondogatta, hogy Szeretlek
Dorothy! Ne hagyj el! Szeretlek! Nem hittem a szememnek. Ez valóban az a
Harry, akibe én fülig beleszerettem? Aki megszöktetett? Ennyire szenved attól,
hogy ott hagytam? Legszívesebben oda mentem volna hozzá és szorosan megöleltem
volna, de.. De egyszerűen képtelen vagyok. Egy hang azt mondja, hogy menjek
oda, és most azonnal vigyem haza. Maradjak vele, és hallgassam meg, hogy mi is
történt igazából. De a másik hang. Az a hang sokkal hangosabb, és nem engedi,
hogy mozduljak. Csak néztem Harryt. Sosem láttam még így, ilyen állapotban. Úgy
nézett ki, mint egy koldus. A piaszag idáig elérzett, pedig úgy 5-6 méterre
voltam tőle. Fájt így látni őt. És ami a legrosszabb, hogy miattam van most
ott, ahol. Ha meghallgatom. Ha hagyom, hogy hogy elmondja az igazat.
Láttam,
hogy kezd felülni a padról. Nem akartam vele beszélni. Nem tudtam, hogy így,
ilyen ittas állapotban hogyan viselkedne velem azok után, amit tettem. Gyorsan
hátrálni kezdem, majd amilyen gyorsan csak tudtam elkezdtem futni. Hogy miért?
Még magam sem tudom. Egyszerűen valami azt súgta, hogy fussak. Fussak el a
közeléből. Hogy féltem e Harrytől akkor? Nem. Csak nem akartam, hogy bármit is
csináljon velem. Nem tudom, hogy tett e volna valamit ellenem, amivel bántana
engem, de úgy érzem jobb, ha most egy darabig nem találkozunk. Kell egy kis
idő, mire mindent tisztán látok.
***
Azt
hiszem, hogy a mai nap volt eddigi életem leghosszabb napja. Az, hogy láttam
Harryt felkavarta az érzéseim. Félő, hogy egyre jobban szeretem, amit ebben a
pillanatban úgy érzek, hogy nem kellene. Miután hazajöttem a bevásárlásból Tiffany
szinte minden munkát velem végeztetett el. A legmegterhelőbb, viszont az volt,
mikor a hidegbe kiküldtek, hogy hasogassak fát. Könnyeimmel küszködtem, hogy még
véletlenül se üssem félre a baltát, mert azt egy végtagom csúnyán megjárja. De
nem ment. Nem tudtam nem sírni. És most –kivételese- nem Miatta sírtam, hanem a fájdalomtól, amit érzek. A fájdalom, hogy
megint itt vagyok. Miért kellett nekem ide visszajönni? Sírva vágtam a fát, ami
azt eredményezte, hogy kis híján oda lett az egyik lábam. Szerencsére időben
elhúztam, így a kemény, hideg, fagyos földbe vágódott a nehéz tárgy. Most még
jobban sírtam. Nem bírom tovább. Hisz még csak egy 17 éves gyerek vagyok. Más
az én koromban az édesanyjával tanul főzni, nem pedig kint vágja a fát! Nem
bírom. Mégis mi a fészkes fenéért kellett nekem ide visszajönnöm? De akkor
eszembe jutott valami. Valami, ami talán segíthet rajtam. Bementem a szobámba,
kihúztam az egyik fiókot. Csak legyen meg! – mondtam magamban. És meg lett.
Leültem az ágyra. Levettem a felsőmet, számat bekötöttem egy kendővel, hogy ne
hallják meg kiáltásom. Ránéztem a kezemben lévő hosszú, gumis tárgyra. Nem, ez
butaság! – mondtam. De nincs más választás. Vétkeztem. Vétkeztem, hogy csak úgy
ott hagytam Harryt. Vétkeztem, hogy visszajöttem ide. Megérdemlem! Hát had
fájjon! Előre hajoltam, majd a korbáccsal egy nagyot csaptam gyenge hátamra.
Fájdalmamban felsikítottam. Ha szerencsém van, nem fogják meghallani.
-Ezt
azért, amiért ott hagytam Harryt! – csaptam egy erőset megint. – Ezt azért,
mert itt vagyok! – ismételtem meg erősebben. A fájdalmat, amit akkor éreztem
képtelen voltam elviselni. Azt hittem, hogy meghalok. De nem! Erősnek kell
maradnom. Zokogásom miatt az eszköz, amivel ezt a mérhetetlen nagy fájdalmat
okoztam magamnak, kiesett a kezemből. Majd, ahogy az előbb említett dolog, én
is a földre rogytam. Sírtam, sírtam és csak sírtam. Térdem felhúztam
mellkasomhoz, majd úgy folytattam zokogásom. Kendőt a számról még mindig nem
vettem le. Nem akartam, hogy meghalljanak. Úgy nézhettem ki, mint egy báb,
amiből most készül kibújni egy pillangó.
Miután
úgy éreztem, hogy kellően "megbüntettem" magam, visszavettem a felsőmet. Minden
egyes mozdulat, amit végre hajtottam fájt. Iszonyatosan fájt. De úgy érzem,
hogy ezt meg kellett tennem.
Sziasztok!Gondolom mindenki tudja, hogy a Google Reader
meg fog szűnni. Ezért itt a blogom Bloglovin-os változata.
Kérem azokat, hogy akik itt feliratkoztak, azok kövessenek be
Bloglovinon is! Köszönöm!
A részről:Nos, elég érdekes lett, még magam is meglepődtem,
mikor írtam. De annyira jött az ihlet és csak írtam, írtam és rtam.
Remélem, azért még tetszik! :)
hat en nem kicsit lepodtem meg! mi a szar? ez most konolyan megkorbacsolta sajat magat?:o hat jo... erdekes. ha most neki ez kellett... amugy amikor meglatta Harryt nekem is megszakadt a szivem:( remelem hogy talan elszokik es vissza megy hozza. amugy en siman elszoknek... nem erdekelnenek... jo tudom ez nem
VálaszTörlésolyan egyszeru, de akkor is :) siess xx
Igen, gondoltam, hogy Ti is meg fogtok majd lepődni. :D Örülök, hogy tetszett!
TörlésSietek! xx
Hali! :) nagyon jó a blog.bár ez a rész tényleg meglepő volt... Nekem is van egy blogom, nem rég kezdtem, még csak 6 rész van fent. Esetleg kiraknád a blogodra és ha gondolod én is a tiedet, de azzal nem sokat érsz, mivel alig létogatják :D ( amúgy Louis- s blog. ) http://come-to-an-end-but-before-that-wave.blogspot.hu
VálaszTörlésSzia! Köszönöm, és gondoltam, hogy ez lesz majd a véleményetek. Szívesen kirakom, és te is nyugodtan rakj ki engem! :) xx
TörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlés